MÁV-hoz szokott gyomrunknak nehezen emészthető, hogy vannak még olyan cégek, akik azt a tájékoztatási színvonalat is alultudják múlni. Ma a webkettes időket éljük vagy mi. A Volánbusz meg szépen visszaintett, hogy nem is, ez a web gyökkettő kora... A Volánbusz tájékoztatása olyan mint a mesében van is meg nincs is...
 

Utastájékoztatás Volánbusz módra

 

 

A minap az egyik reggel teljesen véletlenül láttam, hogy páran a buszvezetőtől valami papírost kérnek (nem kapnak!, kérnek) a leszállók. Mivel én a hátsó ajtónál szálltam le, erről lemaradtam jelszóval úgy gondoltam, majd hazafele este kérek, vagy majd a netről beszerzem (nyilván új menetrendről van szó).

Addig is megnéztem a megállóban elhelyezett táblán, mi a helyzet. Ezen már az új, másnaptól érvényben levő menetrend szerepelt. „Nagy” örömmel vettem tudomásul, hogy -minden bizonnyal a csatlakozóforgalom biztosítása érdekében, ideiglenesen, legalábbis nagyon remélem- a buszom egy másik vonathoz csatlakozik másnaptól, tehát a napi majdnégy óra ingázás mellé nyertem még fél órát hazafelé. Beérve munkahelyemre felmentem a Volánbusz weboldalára (üzenet a gazdájának: a www aliast illenék megcsinálni), megszerezni az új menetrendet.

Ott azonban a 120a vasúti vonalon (Bp.- Újszász - Szolnok) levő vágányfelújítás (azt hiszem Tápiószecső és Sülysáp között egyvágányozás –melyről amúgy a MÁV is kiválóan hallgatott, nyilván a hangosba bemondani, hogy 26-ától menetrendváltozás lesz, tessenek tájékozódni, az sok pénzbe és még több fáradságba telik) , szóval ezen vágányfelújítással kapcsolatos tájékoztatás a Volánbusz oldalán ekképpen szerepelt ( június 23-i dátummal):

 

Tájékoztatjuk tisztelt Utasainkat, hogy 2008. június 26-tól MONOR térségében, vágányzár miatt menetrendváltozás lép életbe.

 

2008. június 26-tól az alábbi vonalak menetrendje változik:

 

2219

2220

2327

2226

2282

2308

2309

2311

2322

2326

2334

 

(Meg valami szöveg telefonszámmal, hogy ott lehet érdeklődni a részletek iránt. Nyilván a menetrend az olyan, hogy telefonon keresztül kommunikálható, minden utasnak egyesével, hogy melyik busz melyik vonathoz csatlakozik, melyik busz mikor indul, úgy 20-30 időpont és akkor a hétvégén hogyan jár kérdéskörbe bele sem mentünk, tehát úgy gondoltam egyrészt ilyet telefonon lekérni eleve baromság, no meg úgyis foglalt lesz, így nem is próbálkoztam vele)

 

Ezzel a közleménnyel csak az alábbi problémáim vannak:

  • az átlagutasnak honnan a bánatból kéne tudnia, hogy az érintett buszokat Monorról adják? (ezek fele menetrendileg Monor környékére sem néz)
  • az átlagutasnak honnan is kéne tudniuk, hogy melyek az érintett buszok? Mert így vonali szám alapján a közlekedésbuzik meg a volán dolgozók tudhatják, de rajtuk kívül senki
  • kis bónuszként pedig  a vonali számok még véletlen sem linkként szerepeltek, mely mögött a letölthető módosult menetrend lett volna megtalálható, ennyi volt az összes információ. Tehát egy nappal a menetrendváltozás előtt a szolgáltató weboldalán semminemű információ nem található arról, hogy másnap miként indulnak a buszok, melyik vonathoz csatlakoznak. Halkan jegyzem meg, hogy törvényileg 15 nappal előre lennének kötelesek tájékoztatni… (persze nyilván úgyis a máv a hibás, hogy nem adta át időben az új vasúti menetrendet)

 

Mindezek után hazafelé kérnék a buszvezetőtől menetrendet, ”természetesen” nincs, így leszálláskor átballagtam az ellenoldali megállóba és az ott szintén frissen kihelyezett papírról (még véletlen sem a régi alá új keretbe, nehogy észrevegye az ember, hogy változás van, hanem az eredeti helyére), hogy mikor indul másnap a buszom. Hazaérek, immár pár óra választ csak el az új menetrend érvényességétől, de a neten továbbra sem tekinthető meg. Másnap reggel (menetrend érvénybe lépésének napja)  ismételten nincs a buszvezetőnél új menetrendet tartalmazó szórólap, és ”természetesen” a buszon sincs kifüggesztve példány. Megnéztem munkahelyről később, továbbra sincs semmi információ a weboldalukon. Na ekkor írtam egy szerelmetes levelet nekik, hogy ezt mégis hogy a bánatban gondolják? (megj: sosem gondoltam volna, hogy a máv utas”tájékoztatását” alul lehet múlni, de úgy néz ki mégiscsak lehet).

1-2 nappal később, vagy levelem hatására, vagy csak maguktól, megváltozott a fent idézett tartalom, most már linkekké váltak a vonali számok, tehát ha az utas kitalálja, hogy a szolnoki vasútvonalon levő vágányzár sülysápi buszközlekedést érintő információkat a Monor térségében levő változásoknál kell keresnie, majd szépen egyesével végigklikkelgeti a pdf-eket egyszercsak hozzájuthat a hőn áhítottt menetrendhez amely őt érinti. Nekem még egy apró problémám volt ezzel, hogy ennek megtörténte előtt volt pofám ismét busszal hazajönnöm, ahol is azt a megállót elhagyva amely utáninál leszállnék, a buszvezető lassított, megkérdezte, hogy x utcánál szállna-e le valaki? Hárman jelentkeztünk, mondta, hogy akkor most szálljunk le, mert oda nem megyünk be (értsd: az új, vágányzári menetrend bevezetésével egy időben kicsit átszabták az útvonalat is, a busz kihagy két megállót, spórol kb. 1.5 km utat, és 4 perc menetidőt. Így -menetrend és így a pontos információk híján- néztünk hülyén, majd leszálltunk és sétáltunk egy jó adagot. Na meg persze még valamit megspóroltak, az erről való tájékoztatást, az érintett két megállóba valahogy erről is elfelejtettek kirakni egy bónusz táblát, hogy te hülye utas, este 8 után ha pestre mennél, vagy onnan jössz, akkor sétálj ki egy megállóval tovább, mert mostantól itt nem áll meg a busz.

Mindezt pedig sikerült megfejelnie kb. tegnap a Volánbusznak azzal, hogy a fentiekben általam szétfikázott ”tájékoztatásukat” eltüntették a Hírek közül, legalul pedig vagy előbújt, vagy ha rosszindulatú vagyok visszadátumozva odakerült, hogy:

 

2008. június 26-ától – a MÁV Budapest–Újszász–Szolnok vasútvonalának vágányzári módosításával egy időben – a Volánbusz Zrt. a Sülysáp környéki autóbuszvonalain menetrendváltozást léptet életbe.

 

 

A módosítás az alábbi vonalakon közlekedő járatokat érinti:

2219 Monor – Gomba – Felsőfarkasd

2220 Monor – Gomba – Pánd

2226 Monor – Gomba – Felsőfarkasd – Úri - Sülysáp

2282 Úri – Sülysáp

2308 Sülysáp, vá. – Szőlőstelep – Sülysáp, vá.

2309 Sülysáp, vá. – Sülysáp, aut. ford.

2311 Sülysáp – Kóka

2334 Sülysáp – Kóka – Tóalmás – Nagykáta

 

(2008.06.04., szerda)

 

Most, amikor már egészen jól meg lehetne találni a menetrendet, tehát szerepel, hogy melyik vasúti vonal utasait érinti a változás, szerepelnek végre a vonali számok mellett a végállomások is, milyen meglepetéssel kedveskednek? A weboldalra egyszer már kihelyezett, kinyomtatható ideiglenes menetrendet tartalmazó pdf-ek már nincsenek linkelve a fenti felsorolásba, tehát amit végre derekas késéssel kiszenvedtek magukból, na utólag azt is elveszik. Igen, más kérdés, hogy közben a menetrend felkerült az aktuális menetrend adatbázisba, tehát ha kiválasztom melyik végállomásról mennék, akkor ott már az ideiglenes menetrend adatai szerepelnek, sajnos azonban itt is újítottak pár hónapja. Régen ez a menetrend letölthető volt excel file-ként táblázatban, amiből két klikkel egy használható menetrendet lehetett kinyomtatni. Most viszont már csak CSV-t (vesszővel tagolt érték formátumú file) kínálnak letölthető verziónak, amiből ugye nemhogy egy valahogy kinéző, de egyáltalán, használható menetrendet sem lehet kinyomtatni. (ezúton is csókoltatom a visszafejlődés kiagyalóját).

 

Ha most két héttel korábban lenne, akkor az iskolákhoz hasonlóan én is osztályoznék:

 

Utastájékoztatás: 1 (elégtelen)

(de akkora, hogy pótvizsgázni se jöjjön)

 

asdf

 

ÁFA-s számla miegymás

Címkék: apeh szamla volan afa

2008.06.03. 13:52

Az APEH nem szereti az ilyesmit ugye? Azért kíváncsi vagyok  mi lenne rá a válasz:


Tiszteletem!
 
Kíváncsi lennék, hogy a mellékelt számla másodpéldányát tudná-e a Volánbusz prezentálni egy esetleges ellenőrzés, vizsgálat esetén.
Az történt ugyanis, a Szabadka - Budapest járaton utazván számlát kértem. A sofőr egy mappában lézengő kitépett számlalapok közül kiválasztott egyet, azt - olvashatatlanul - kitöltötte, és átnyújtotta nekem. Másodpéldány tehát nem is készült.
Ugyanez a sofőr tegnap Szegerdől való elindulást megelőzőleg percekig azzal foglalatoskodott (pedig már késésben voltunk), hogy számlákat írt meg (5 vagy hat darabot is talán), majd ezeket a lapokat a számlatömbből kitépve a kasszába tette. Milyen célból vajon?
 
Üdv:
Gyuri

forrás: haon.hu
Debrecen - Egy újabb kellemetlen tapasztalatomat írnám meg a debreceni tömegközlekedéssel (ismét a buszokkal) kapcsolatban.

A következő eset november 11.-én vasárnap délelőtt történt: a Doberdó utcáról menetrend szerint 10 óra 10 perckor induló 28-as busz három perccel hamarabb érkezett a Böszörményi-Békessy Béla utcák kereszteződésében lévő buszmegállóba, így az orrunk előtt ment el.


2006-ban Dunaújvárosban voltam. Boldogan iratkoztam be a DUF-ra. Asszony pajtival mentünk. Oda vettünk egy diákot meg egy egészet, ugye párom diák, én még nem.
Az odaúttal semmi gond nem is volt. Jegyváltáskor a sofőr nem kérte a diákot, így észre se vettük, hogy nincs nála a diák.

Érdekes állásajánlatra hívta fel a figyelmünket Eszter.
"Szia,

az alábbi álláshirdetés szerint a pilisi és váci buszsofőröknek nem feltétlenül szükséges kultúrált, udvarias megoldással rendelkezni:)"

Hát nem édes?
A bizonyítékért tesség lapozni:)
Mé' eddig nem az uf alapján utaztunk?

Komment volt. Post lett. Úgy látszik a Volánnál is vannak olyan emberek mint a vasútnál....

Mi jegyet szerettünk volna visszaváltani tegnapelőtt, szerda este. Csütörtök reggel 6:50-re szólt a szerda délelőtt megvett jegy, de utolsó pillanatban kiderült, hogy a férjem csak pénteken tud utazni. Gyorsan kimentünk a Népligethez. 19 óra után 5 perccel értünk ki, és nem akartunk hinni a szemünknek: MINDEN PÉNZTÁR be volt zárva! Információs iroda persze nincs sehol. Egy "Recepció"-nak (!) nevezett fülkében ült egy fiatal fiú, aki mindenkit elküldött a forgalmi irodába azzal, hogy ő nem tud semmiről információt adni... A forgalmi iroda előtt már sokan álltak.
Folytatás!

Tisztelt érdeklődők és érdektelenek!
A Szabolcs Volán Nyíregyháza-Eger járata Tiszavasvári után kb. félig telten menetrend szerint percre pontosan megérkezett Egerbe. Nesze neked vasút és kötött pálya... Elméletileg 10:45-kor lett volna egy Ózdról jövő járat, amivel el lehetett volna jutni Budapestre, de az Agria volán látva az utasok számát, beállított egy express mentesítő járatot (E98HD-t) ugyanúgy 10:45-ös indulási időponttal. Ilyet a feneketlen mutyisztáni vasút nem tudna megtenni, ha akarna sem.

Kapanyél a szájból... kikirályság volán módra.

Ez a történet 2006 decemberében esett meg velem. Elöljáróban néhány megjegyzés azoknak, aki előítélesek a kutyatartókkal szemben.
A barátnőmmel együtt egy kutyát is kaptam, egy Westiet, aki 8 kilós, szobatiszta és igen jól nevelt. Az igen jólnevelt alatt azt értem, hogy nem agresszív, hangját nem hallani, soha sem morog, soha sem hisztizik és szót fogad a parancsszavaknak. A szobatisztaságról meg annyit, hogy mióta együtt élünk - közel 4 éve - soha nem pisilt be, soha nem végezte a nagydolgát sem nálunk, sem más lakásában, sem pedig közlekedési eszközön. Mi is szobatiszták vagyunk, ami alatt azt is értem, hogy a kutya ürülékét összeszedjük, függetlenül attól, látja-e valaki, vagy sem.


Online vásárlás útvesztői. De reméljük egyszer eljön az az aidő is, amikor otthon kinyomtatom a jegyem és nem kell sorban állnom. Mellesleg a MÁV blogon nemsokára bemutatom ennek a rendszernek a mávos verzióját, ami hamarosan elindul.

Kedves Volánblog! Naponta utazom a Volánbusz helyközi járatain és biztosan fogok jelentkezni érdekes helyzetekkel. Ami azonban ma kiverte a biztositékot, az a Volánbusz nemzetközi jegyvásárlási lehetősége. Gondoltam, szombatra megkockáztatok egy kis kirándulást. Úticélként Bécset szemeltem ki magamnak. A kirándulás ötlete akkor pattant ki pici agyamból, amikor a Volánosdi blogot olvasva elnavigáltam a Volánbusz weboldalára és ott találkoztam egy jó ajánlattal: kirándulójegy Bécsbe, 5.900 forintért. Ez tényleg nagyon jó ár, jó menetidő, stb, és ami a legjobb: online jegyvásárlási lehetőség! Imádom az online jegyvásárlási lehetőségeket. Van annak egy különös varázsa, hogy akár az ágyból, összegyűrt papirzsebkendők és kiürült orrsprays flakonok között internetezve megvásárolhassam, amire szükségem van.


A volános pénztárakban is van káosz úgy látszik. Érdekes, hogy a biztonsági őr mondja meg a frankót nem a pénztáros. Vagy lehet valami bűnös szimbiotikus kapcsolat van közöttük?

Hello!
Amikor tegnap megláttam az új blog születését, nem gondoltam volna,
hogy rögtön alapanyagot is tudok majd hozzá szolgáltatni. De este
(02. 06.) ki kellett ugranom a népligeti buszállomásra, hogy elővételi
jegyet vegyek péntekre (nem, a csütörtök nem volt opció, pénteken
pedig indulás előtt esélyem sincs helyjegyre). Sajnos az élet és a
békávé úgy hozta, hogy csak 10 perccel pénztárzárás előtt értem ki, de
voltam már ilyen időpontban jegyért, tehát úgy gondoltam, nem lesz
probléma.

Volt.
Előző post folytatása

Tisztelt érdeklődők és érdektelenek!

Volán-VDSZSZ mutyisztáni bohócok: 1-0
Nyírtass utolso megállóiban megtelt a busz, de nem teljesen, mert a busz közepén egy nő végig állva utazott és dugót képezett, nehogy valaki le tudjon ülni.
Talán jegyvizsgáló volt, hogy ennnyire szeret állni?

NMaGisteR küldte az alábbi cikket. -7 fokban kiraktak egy gyermeket a buszról.


A Brennbergbányáról Sopron felé tartó 3-as autóbuszról leszállítottak egy kisfiút, mert nem volt nála a diákigazolványa. – Két nyolcéves ikerfiam Brenbergbányára jár iskolába – mondta el a Kisalföldnek Dani László. – Egyik nap a tanítás után busszal szerettek volna hazajönni, de az egyik fiam itthon felejtette a diákigazolványát, így a buszvezető nem engedte felszállni.

Elindultunk

Címkék: utazás volán autóbusz

2008.02.06. 10:21

A tömegközlekedésből a volán társaságok is kiveszik a részüket. Nagyon sok panaszt/dícséretet hallottam, olvastam. Itt az ideje, hogy ezen társaságokat is nagyító alá vegyük.
Akinek van egy története, panasza, észrevétele, kérem küldje el. És a MÁV bloghoz hasonlóan közzétesszük.
süti beállítások módosítása